A kötőszöveti masszázs

Gyógymasszázs Hírek Kötőszöveti masszázs

A kötőszöveti masszázs kizárólag gyógymasszázs, vagyis csak betegségek kezelésére alkalmas. A masszázs nem pihentető vagy relaxáló, a páciens többnyire ülő helyzetben van, a fogások egyes helyeken kellemetlen is lehet. A masszázst leggyakrabban csak fedetlen háton végzik, más testrész rendszerint érintetlen marad. E masszázs alapjait Elizabeth Dicke 1929-ben dolgozta ki, saját magán kísérletezve. A gyógytornásznő alsó végtagi érszűkületben szenvedett, a tünetként felbukkanó derékfájdalmakat a keresztcsont fölött úgynevezett „húzó” fogásokkal próbálta csillapítani. Ekkor az alsó végtagban bizsergést érzett és enyhe melegség öntötte el. A saját kezelését többször is megismételte, minek végeredménye az lett, hogy lábát nem volt szükséges műtétre vinni. Ezek után saját tapasztalataiból jegyezte le e masszázs alapjait, és pontos meneteit, majd bevezette, mint egy új gyógymódot. A kötőszöveti masszázs elmélete a következő: A belső szervrendszerek betegségei során a kötőszövetekben változó feszülés jön létre. A masszázs során alkalmazott távolhatás a vegetatív idegrendszeren keresztül érvényesül. Mindezen tények után kutatók kapcsolatot találta a vegetatív idegrendszer és a kötőszövetek között. A kötőszövet mechanikai ingerlése így szegmentálisan (szelvényezetten) befolyásolja a szervek működését. A vegetatív idegrendszer tónusállapotát normalizálni lehet általa, ehhez azonban elengedhetetlen a vegetatív idegrendszer kiváló ismerete. A kötőszöveti masszázs technikája: a masszázs fogásai leginkább a svédmasszázs technikájára hasonlít, de van néhány speciális szabály. A kezelést mindig 3. és 4. ujjal végzik (középső és gyűrűs ujj). A technika lényege a 3 ütemű, a 2 ütemű technika és a terápiás lehúzások. A 3 ütemű technikát csont közelben végzik. Rátenni, elhúzni és kampószerűen a csontra húzni a kötőszövetet. Fontos, hogy az ujj ne a bőrön haladjon, hanem a kötőszövetet húzza. Ez a „kampó” fogás okozhat némi kellemetlen érzést, fájdalmat a páciensnél. A 2 ütemű technikában a „kampó” elmarad. A masszázs érinti a keresztcsontot, a bordákat és a gerincet, a lapockát, a vállakat, és a hasat is, egy masszázs 5 pontosan előírt menetből áll, egy kezelés körül-belül 30-40 percig tart. Egy kezelési ciklus 13-18 kezelésből is állhat, melynek során az első 4-5 alkalomnak egymást követő napon kell megtörténnie, különben a vegetatív válaszreakciók nem jelentkeznek. A kötőszövet lazulása esetén lehet lecsökkenti a masszázs időtartamát és lecsökkenteni heti 3-4 alkalomra a kezelést. Bár ez a fajta masszázs nem az, amire az ember szívesen járna el minden héten, hatása érszűkületnél, vesegyulladás után, gyomorhurutnál és egyes reumás izületi betegségnél határozottan jótékony.